Dátum: 2002-05-16
Szerző: homlock
Cím: 2002.05.16. - Libro Music Hall, Bécs

Nehéz lesz átadni akár egy töredékét is az egésznek, de megpróbálom! Két év telt már el azóta, hogy 2002. május 16-án, Bécsben Tool koncerten voltam, de az élmény felejthetetlen…

A Lateralus lemez második európai turnéja adta a lehetőséget, maga az időpont épp vizsgaközeli volt, így sajnos csak kis létszámmal tudtunk nekivágni az útnak. Azt nem részletezem mennyire voltam besózva, a lényeg, hogy nagyon. Amikor beállás gyanánt a Tool eljátszotta a Stinkfist-et, és a szénné hangszigetelt Pepsi Music Hall falain át meghallottam, nem hittem el, hogy tényleg egy városban vagyok velük. Egy utcában. Kis idő múlva pedig egy teremben…

Az estét eredetileg a Meshuggah nyitotta volna az egyébként kis helynek számító Music Hall-ban. A svéd csoda elmaradt végül (pedig…) és helyette egy Pablo nevezetű zenekar adott éles kontrasztot az őket követő ZENével szemben. Nem volt nyerő a produkciójuk, de sebaj, hamar átadták a terepet, és elkezdődött a feszült várakoz(tat)ás. Nagy éljenzés fogadta, amikor lerántották a fekete leplet Danny Carey dobszereléséről, ami tényleg önmagában egy látványosság. Ment tovább az üvöltözés, a kívánságműsor, de erre szerintem senki sem számított: még a fények sem aludtak ki, bejött Danny, leült és elkezdett dobolni. Itt volt az a perc, amikor elkezdtem a fejem kapkodni, annyira gyorsan pörögtek az események. Danny dobol, de hol vannak a többiek, mi lesz az első szám, miért nincs sötét (szokás szerint kevés fény mellett játszanak, ezzel is hangsúlyozva a zene fontosságát), és hú de hangos lesz ez… Na a válaszokat megkaptam szép sorban: Danny improvizál, Justin és Adam bevonul, MJK persze még sehol, fény le, kivetítő be, Ticks and Leeches… Huhh. Ez az a dal, melyet Maynard megfogadott, hogy élőben sosem fognak játszani, és tessék. Megkaptuk ajándékba. Sokk volt ez az első néhány perc, bevallom. Egyszerre zúdult a nyakamba több olyan élmény, amihez azelőtt még sosem volt szerencsém: a hangerő, a megszólalás, maga a zenekar és a kivetítés… Már az első szám alatt olyan képsorok mentek, amik teljesen új értelmet adtak a dalnak, nem tudtam hova figyeljek. én már a Ticks and Leeches után úgy voltam, ha most áramszünet lesz, már megérte ideutazni.

Hálistennek az áram maradt és szusszanás nélkül csaptak át kedvencembe, a The Grudge-ba. Itt hallhattuk először a frontember hangját, eddig torzítón keresztül énekelt. Csodálatos volt, plusz a vetítés szinkronban a zenével, a szám végén pedig a legalább félperces üvöltéssel. A Grudge utolsó perce után pedig nem hittem el, hogy ezt tényleg négy ember produkálja…

A további számok is egytől egyik tartogattak meglepetéseket, átkötő szöveget viszont a koncert végéig szinte nem is hallottunk. A soron következő Stinkfist-hez a klipből vették a képi elemeket, a számot pedig kicsit átvariálták, amivel meg is viccelték az éneklő közönséget. Ezt követte a 4 degrees. Megintcsak kedvenc, az Undertow albumról. újabb ajándék, a végén gyönyörű “Let meeeeeeee in” mondattal. A Parabola-ba Parabol nélkül kezdtek bele, ez is hidegzuhany. Külön élmény volt az “Alive” szócska élőben, amit annyira vártam, hogy elénekelje nekünk a mester. Ezt követte a Schism hosszított verziója, számomra a koncert egyik csúcspontja. A számot a végkifejlet előtti lassabb résznél toldották meg, közben a kivetítőn olyan lángnyelvekkel, ami leírhatatlan. A Jimmy-ben is volt külön érdekesség: a saját visszahangjával játszott Maynard, ügyes…

Itt következett egy kis pihenő, ami a hangulati hullámzást illeti, a Disposition megnyugtatta az egész termet, de csak azért, hogy a Reflection adjon még egy pofont a szünet előtt. Adott is, ami külön köszönhető a dobjátéknak, de egyik tagot sem tudom eléggé dícsérni az élőben nyújtott teljesítményéért. Mint említettem, ezután kis szünet következett, ami alatt a színpadon pakolásztak, és megnézhettük kivetítőn az akkor még premierjét élő Parabola video-t. Külön fejezetet lehetne írni erről az alkotásról, mindenesetre tíz percig az egész közönségnek felfelé szegeződött a tekintete az óriási képernyőre. :)

Ami a szünet után jött, az már hab volt a sokemeletes tortán. Eljátszották a Triad-ot, ami egy másik csúcspont volt számomra, szerintem sokan nem sejtették, hogy ennyi erő rejlik ebben a dalban. A végét Justin meg is csavarta egy szóló féleséggel, nagyon bámulatos volt. Az utolsó előtti dal, az Opiate előtt pedig váratlanul mégis hallhattunk egy kis átkötő szöveget: MJK megkérte a közönséget, hogy ismételje a következő mondatait:

MJK: Think for yourself!
közönség: Think for yourself!
MJK: Question authority!
közönség: Question authority!
MJK: Dare to be different!
közönség: Dare to be different!
MJK: Strife to be unique!
közönség: Strife to be unique!
MJK: NEVER REPEAT ANYTHING SOMBODY ELSE SAYS!
közönség: …

Na ez a kis szívatás is sikerült, nevettünk, és meghallgattuk az Opiate-et. Nem hiszitek el, a végén mozgó robotkarokat vetítettek a zene ritmusára, annyira egyedi volt, hogy megint csak ámultam. A koncertet egy gyönyörű Lateralus-szal és az összetart(oz)ásukat bizonyító öleléssel zárták, és megköszönték, hogy vagyunk. én is köszönöm, hogy ők vannak, és mindenkinek kívánom, aki nyitott a TOOL zenéjére, hogy lássa őket egyszer élőben játszani!