Dátum: 2006-10-10
Szerző: SZB
Cím: 10000 nap

Öt év hallgatás után újra megdobogtatta a TOOL a türelmesen várakozó rajongók szívét. 2006 áprilisában megjelent a 10,000 days, a banda ötödik stúdióalbuma. A lemez megjelenése előtt ugyanazok a pletykák, híresztelések és misztikus ám többnyire téves információk terjengtek, mint a Lateralus idején. Nagyon sok rajongó hitte a felvételek kiszivárgásakor, hogy a zenekar egy “beetető” albumot adott ki a közönség megtréfálása végett és ezután következik a valódi album. Ez a feltevés azonban teljességgel tévesnek bizonyult, a kiszivárgott album ugyanis a 10,000 days felvételeit tartalmazta úgy és olyan formában, ahogy később a legális albumon is szerepeltek. Amit azóta te is megvettél eredetiben ugye? :) Az album borítója rögtön egy külön élmény, digipack csomag, újra Alex Grey festményével. Különlegessége, hogy tartalmaz egy sztereoszkópikus szemüveget, melynek segítségével élvezhetővé válnak azok a 3D fotók, grafikák, amelyeket a borító belseje tartalmaz. A képeket nézegetve egy érdekes, káprázatos, nem megszokott világba jutunk.

Szemlélődés közben helyezzük óvatosan a CD lejátszóba ezt a nem mindennapi lemezt és figyeljünk a hangfalból ránk zúduló hangokra. Az album első nótája a Vicarous, amely egyben az első single is lett, április 17-én jelent meg és az Egyesült Államokban rögtön a listák második helyére került. A Lateralus album hangvilágát viszi tovább a dal, tulajdonképpen felfért volna arra a lemezre is. A kezdő motívum a Schism basszusmotívumára emlékeztet, visszavisz minket annak a tökéletes albumnak a hangulatára. Maynard harmóniái megborzongatják az embert, meglepően érthető cinikus szövegvilágától pedig kárörvendő mosolygásba kezdünk: “La la la la la la la lie…” “Vicariously I live while the whole world dies, Much better you than I” A nóta a Tooltól megszokott fergeteges, felfokozott tempóval ér véget.

A Jambi egy brutális riffel indít, Adam Jones végig kreatívan variálgatja a témát, a szájgitáros szóló előtti rész ritmusa a Morze abc szerinti 1,2,3-at adja. A dal címének eredetéről megoszlanak a vélemények; Jambi Szumátrán egy tartomány, illetve egy Pee-wee’s Playhouse c. tv műsorban szereplő dzsinn, finnül pedig jambust jelent, ami az időmértékes verslábak egyike, egy hangsúlyos szótag követ egy hangsúlytalant. A dalszövegben Maynard ezt a verselési formát választotta. Mindenki elgondolkodhat valamelyik jelentésen, talán egyikhez sincs köze… ki tudja a Toolnál :)

Megérkezünk az album epicentrumához, a Wings for Marie (pt1) és 10,000 days (Wings pt 2) több mint 17 perces eposzához. A kezdés egy éteri végtelenített basszushangzással hipnotizálja el a hallgatót. A varázslat Adam Jones gitárjátékával folytatódik, amely félreismerhetetlenül magán viseli Robert Fripp kezenyomát. Maynard ünnepélyes, mély dallamai és a végén Danny Carey jeges ritmusai nyugtalanító, nyomasztó érzést hagynak bennünk, amely átúszik az album címadó dalába. Maynard fenyegető énekhangja feketén hömpölyög, amit Justin Chancellor bőgőzése és Adam elnyújtott gitártémái festenek alá. Ez a Tool történetének talán leggyönyörűbb és leghatásosabb dala. A 10000 nap azt a több mint 27 évet jelenti, amelyet Maynard édesanyja tolószékben töltött mielőtt elhunyt. A szöveg szívbemarkoló, a muzsika szinte megkínozza és megkönnyezteti az érzékeny hallgatót. Medöbbentő élmény, zseniális zenével és fájdalmas tartalommal.

Magunkhoz sem térünk amikor Maynard acapella belevág egy olyan fantasztikus énektémába, amelyhez foghatót talán az A Perfect Circle idején sem írt. Kontrasztként Justin kapcsolódik be lüktető basszusjátékával, némi tablát hallunk a háttérben, majd a szokásos komplex Danny játék és végül Adam gitár riffjei egészítik ki az összhatást. A Pot című nóta megérdemelten a második single, kiváló basszus-dob alap, slágergyanús ének, nagyon gúnyos megmondós szöveggel. Kedvencünk a liar lawyer rész. Adam Jones a Guitar Worldben azt nyilatkozta, hogy a dal címe a képmutatásra utal (”pot calling the kettle black” = bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű) és nem a marihuana (pot) szleng elnevezésére.

Lipan Conjuring címmel kapunk egy átvezetőt. A Danny ötletére megvalósított nóta egy apacs törzs kántálását imitálja.

Az egzotikus szösszenet után egy idegtépő gitárjáték következik, a következő dal felvezetése ének és dob nélkül. A zenétől egyfajta pánikhangulatunk támad, ki akarunk törni belőle, miközben a háttérben férfi és női hang beszélget, egy orvos és az ápolónő, majd a Lost Keysből átúszunk a Rosetta Stonedba. Maynard ördögien, géppuskaropogásra emlékeztető hangon hadar (itt ugrik be a hallgatónak a Fantomas és Mike Patton hatás). A refrén egész későn érkezik a dalban, de annál intenzívebb és agresszívebb hatást gyakorol. A szöveg szintén megosztja a hallgató közönséget, Maynard szavai egy olyan karaktert jelenítenek meg, akit elraboltak az alienek és az ehhez kapcsolódó traumatikus élményeiről beszél. Más feltételezés szerint egy bad trip hatásait hallhatjuk ebben a kaotikus hadarásban. A 11 perces eposz a Third Eyet idézi fel bennünk.

A hipnotizáló Intension a Tool könnyedebben befogadható vonalához tartozó dal, a Lateralus albumon szereplő Disposition címűhöz lehet hasonlítani valamelyest. Nagyon finom dallamok, melódiák, tökéletes a Right in Two előtt, amely lassú gitárral nyit és elgondolkodtató szöveggel. Maynard gyönyörű énektémákat hoz benne, Danny Carey tablajátéka fantasztikus, lenyűgöző darab. A dal középtájon eléri csúcspontját, kiteljesedik és ámulva hallgatjuk.

A záródal a Viginti Tres, aki tanult latinul az bizonyára tudja, hogy ennek huszonhárom magyarul a jelentése. A 23-as számra történelmi, matematikai és okkult megfejtések is léteznek. Hogy a Tool mire célzott vajon vele? Fejtse meg mindenki maga. Hiszen ez a zenekar célja, az eszköz, ami felnyitja a szemed, ami segít gondolkodni. Tisztelettel adózunk ennek a négy zseniális fickónak, akik hűek maradtak önmagukhoz és megalkották ezt a brutálisan őszinte, zeneileg tökéletesen érett, mély, személyes érzésekkel telített albumot.