Dátum: 2002-07-01
Szerző: Gabriella
Cím: Interview with Mayard Keenan of Tool (NY Rock)
Forrás: NY Rock
Link: eredeti cikk
Fordította: Holba Attila

Mikor a Tool 1990-ben magalakult, ki sejtette, hogy rövidesen az alternatív metal mezőny egyik meghatározó tagjává válnak. A tagok: Maynard James Keenan énekes, Adam Jones gitáros, Paul D’Amour basszus gitáros (akit később Justin Chancellor váltott) és Danny Carey dobos - fogós ritmusaikkal számtalan bandára hatottak, mint a Deftones és Godsmack. Azon kevés banda közzé tartoznak, akik egyszerre intelligensek, művésziek és a nagyközönség előtt is ismertek. (A Radiohead kemény kiadásaként aposztrofálhatók.)

2000-ben Keenan tett egy kis kitérőt s megalapította az A Perfect Circle-t. Nem meglepő hogy bemutatkozó lemezük a Mer de Noms s a hozzá kapcsolódó turné hatalmas siker volt. Aztán a zenekar befejezte a Lateralus-t, melyet 2001-ben adtak ki.

ROCK: Rengeteg zenekar a nagylemez után kiad egy kislemezt is csak azért, mert ez is része a zeneiparnak. Viszont nekem úgy tűnik a Tool nagy hangsúlyt fektet, a videó klipekre, szövegekre és dalokra egyaránt. Mi inspirál benneteket?

MAYNARD: Minden, amit Tool név alatt adunk ki a zenénk ihleti. Nem számít hogy az egy klip vagy dalszöveg. A “Schism” dalszövege nem más, mint az én interpretációm a zenére. Adam ugyanígy dolgozik a videóklipekkel. A videóink az ő vizuális értelmezése a zenénknek.

ROCK: A szövegeid tele vannak paradoxonokkal és váratlan csavarokkal.

MAYNARD: Minden a zene körül forog. A zene a zenehallgatásról szól, több mint maga a zenélés. Számomra az élet egyenlő az írással és bárhol képes vagyok rá. Nem számít, éppen hol vagyok. Figyelek, írok, élek. Ha nem élsz nincs miről írnod.

ROCK: A koncertjeiteken sikerül elsöprő hangulatot teremtenetek. Te hogyan éled ezt meg?

MAYNARD: A koncertek légköre nagyon fura. Néha nem nagyon lehet tudni, hogy mit várjunk a fellépéseinktől. Van mikor például süt a Nap. Néha nem stimmel valami a hangzásunkkal. Ezek a dolgok nem jók vagy rosszak csak teljesen más körülményeket szülnek. Vannak napok, amikor semmi kedvünk kiállni a színpadra, mikor szörnyen érezzük magunkat és úgy gondoljuk nem kellene aznap játszanunk. Viszont elég gyakran ezek a koncertjeik sikerülnek a legjobban.

ROCK: Mitől lesz jó egy koncert?

MAYNARD: Annyi minden szerepet játszik ebben. Annyi tényező és dolog része a show-nak, hogy nehéz megmondani, hogy pontosan mitől is lesz jó. Néha nekünk – zenészeknek – nagy a szerepünk van abban, hogy miként alakul a koncert néha meg alig van befolyásunk ezekre a dolgokra.

ROCK: Az USA-ban a King Crimson-nal léptetek fel. Sosem csináltatok titkot belőle, hogy sokra becsülitek őket. Nem volt fura velük turnézni?

MAYNARD: Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy együtt játszhattunk velük. Rengeteg mindent tanultunk a turné során. Sok rajongónk nem tudja honnan jöttünk, mi ösztönöz minket. Egy kicsit szomorúnak találom ezt. Azt hiszem nagyon fontos, hogy egy színpadon lehettünk a King Crimson-nal. Megmutatja hová nyúlnak vissza a gyökereink. A mai zeneiparban minden banda lop valakitől. Egymástól lopnak és azt állítják magukról, hogy valami eredetit hoztak létre. Ez rossz a zenekaroknak és rossz a rajongóknak is.

ROCK: Mi a helyzet a Grammy díjjal? Kaptatok egyet, de nem jelentetek meg a díjátadó ünnepségen.

MAYNARD: Szerintem a Grammy díjátadó nem több mint, a zeneipar hatalmas promóciós gépezete a tömegek ámítására. Semmi tiszteletet nem mutatnak a művészet vagy a művészek felé. A zeneipar öntömjénezése.

ROCK: Ha mindezt így gondolod, nem a díj visszautasítása lett volna a helyes lépés?

MAYNARD: Miért kellett volna visszautasítanunk a díjat? Akkor nagy lett volna körülöttünk a felhajtás, amit nem igazán szeretünk. Másrészt, ha a lemezcég bulizni akar emiatt, miért rontanánk azt el? Csak azért, mert minket nem érdekel ez az egész? Csak azért, mert nem szeretjük?

ROCK: Szóval egyszerűen nem érdekel benneteket?

MAYNARD: Számunkra teljesen érdektelen a Grammy díj. Négy srác vagyunk, akik élvezik, amit létrehoztak a Toollal. Tanulni akarunk, magunkról, a zenéről, az életről, mindenről. És természetesen mindig reménykedünk benne, hogy jobbá tudjuk tenni a dolgokat a zenénk által, inspirációt adhatunk másoknak. Azt hiszem a zene maga egyfajta erő, aminek szüksége van közvetítőre. Mi csak tovább adjuk a zenét.

ROCK: Hogyan tartjátok a kapcsolatot a rajongókkal? Nehezen megközelíthetőnek tűntök és megtesztek mindent, hogy elkerüljétek a velük való keveredést.

MAYNARD: Tényleg nem igazán szeretjük ezt. Nem azért mintha arrogánsak volnánk csak az egész olyan természetellenes számunkra. Nem azért nem keressük a kapcsolatot a rajongókkal, mert lenézzük őket. Tudod, ha beszélgetsz velük, ők biztos megjegyzik majd, hogy mennyire szeretik a zenénket, s ha túl sokat hall ilyesmit az ember, könnyen a fejébe szállhat. Sok mai bandával kapcsolatba érzem ugyanezt, hogy a siker ártott nekik. A kreativitásodnak nem igazán tesz jót, ha elkezded túl komolyan venni magad. Mindig is úgy gondoltam, hogy a zenének önmagáért kell beszélnie, s a zenészekben nem valamiféle hőst kell látni. Ha a rajongók nem ránk koncentrálnak, akkor nem is tudják hizlalni az egonkat. Ha egyszer az egod veszi át az irányítást, akkor nagyon nehéz a zenére koncentrálni.

ROCK: Visszatekintve a Lateralus album készítésére, milyenek látod azt? Könnyen ment az új lemez készítése?

MAYNARD: Soha semmi sem történik simán vagy tökéletesen és mindenek jelentése van. Azt hiszem minden okkal történik akár jó vagy rossz az. Nincs értelme megpróbálni megváltoztatni a múltat, mert ha valami máshogy történt volna, akkor nem lehetnénk most itt. Nem tudhatod mi lett volna ha, vagy mi változna meg, ha visszamennél az időben és a legegyszerűbb dolgot is megváltoztatnád.

ROCK: Köztudott rólad, hogy utálsz interjúkat adni. Miért?

MAYNARD: Néha a riporterek viselkedése sértő, különösen, ha videó vagy tv interjúról van szó. Néha akkora egoval rendelkeznek, hogy azt kérdezem magamtól, hogy fogunk elférni ugyanazon a képernyőn. Bohócok és seggfejek, akik azt hiszik, hogy viccesek – tele lendülettel és eltelve saját személyiségükkel. Tudod, hogy értem? Csak saját magukkal foglalkoznak és nem érdekli semmi más őket. Még csak nem is figyelnek rád. Feldobnak egy csomó kérdést, de esély sincs egy normális beszélgetés kialakulására. Nem tisztelem az ilyen embereket és ha csak egy percig is elgondolkoznának azon, hogy milyen nevetségesek is, ők is ugyanezt éreznék, saját magukkal kapcsolatban.