Dátum: 2006-04-07
Szerző: Jon Wiederhorn
Cím: Tool Hammer Away At New Album
Forrás: mtv.com
Link: eredeti cikk
Fordította: homlock

A Tool zenekar tagjai egy cseppet sem féltékenyek frontemberük APC iránti elkötelezettségére, sőt élvezik a helyzet adta szünetet. Ha pedig épp nincs jobb dolguk, dolgozhatnak új ötleteiken anélkül, hogy a gyakorlatias énekes útjukba állna.

Danny, Adam és Justin hónapokig együtt próbáltak és már 10-12 dalhoz elegendő nyersanyagot össze is hoztak.

“Még gyerekcipőben járnak a dalok, mindenkinek vannak ötletei, amiket próbálunk összegyúrni” - mondta Carey. “Nincsenek még kész dolgok, Maynard nélkül nem szeretnénk semmit véglegesíteni.”

Június közepéig még trióként folytatják a dalszerzést, amikor is Maynard befejezi majd az APC turnét. Ezt követően, énekesükkel kiegészülve újra nekiülnek a daloknak úgy 2-3 hónapig és utána mehet a studiómunka, mondta Carey. Habár tool korai még az új dalokról általában beszélni, Carey úgy jellemezte az anyagot, hogy keményebb és ütősebb lesz, mint a 2001-es Lateralus lemez.

“Azt hiszem most a nyers erő sokkal inkább jellemző a zenénkre, mint az utóbbi albumunk esetében, melyen néhol a lágyabb, elszállósabb hozzáállás volt jellemző” - mondta Carey. “Továbbra is maradnak a huncut ritmusváltások, de mostanáig tényleg elég kemény anyagot hoztunk össze.”

Ez utóbbi hatás részben köszönhető annak is, hogy a Tool olyan eszeveszett zenekarokkal turnézott együtt, mint a Fantômas vagy a svéd Meshuggah.

“A Fantômas énekese/sikítósa Mike Patton és a Fantômas/Slayer dobos Dave Lombardo - na ők nagy hatást gyakoroltak ránk,” mondta Carey. “Ezen kívül a Tool turné utolsó állomásait végig a Meshuggah-val játszottuk, akik ugyancsak kőkemények, élmény volt velük játszani.”

Carey elmondása szerint az új Tool lemez év végére teljesen elkészül, de hozzátette, hogy valószínűleg elkerülik a karácsonyi őrületet, és inkább csak 2005 elején jelentkeznek az új anyaggal. A mindennapos, déltől délután 4-ig tartó próbák mellett a frontember nélküli zenekar egy DVD összeállításán is fáradozik, amely a Lateralus turné élő felvételeit fogja tartalmazni és megjelenését idén nyárra tervezik.

“Na az nagyon fasza lesz,” mondta Carey. “Nem egy szokványos live-videot készítünk.”

A fent említetteken kívül - későbbi megjelentetés céljából - egy film készítése is folyamatban van, amely a zenekar és a Lateralus borítót készítő festőművész, Alex Grey közös munkásságát örökítené meg. “Alex épp egy könyv kiadásán dolgozik, amely arról szólna, hogy munkái milyen szerepet játszottak a Lateralus turné során, így azon gondolkodunk, hogy ezt a két dolgot megjelentethetnénk akár közösen is,” mondta Carey.

Danny, ha épp nem Adam-mel vagy Justin-nal dolgozott, szabad estéit otthoni studiójában töltötte, dalokat írt és rögzített eredeti zenekarával, a Pigmy Love Circus-szel. Az együttes a múlt évben alakult újjá, és mostanra rögzítettek is egy új korongot “The Power of Beef” címmel.

“Ez a zenekar könnyedebb, közvetlenebb,” mondta Carey. “A Tool sokkal összetettebb és dinamikusabb, de semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor az ember elengedi magát, szemtelenül merészen, nyers erővel zenél, amire nem mindig van alkalmam a Tool-ban.”