2007-02-12
Nemrég esett szó a “zeneipar öntömjénezéséről”, melyre tegnap este 49-edjére került sor. A Toolnak, pontosabban Adam Jonesnak csak gratulálni tudunk, a 10,000 Days csomagolásával ugyanis elnyerte a Best Recording Package díjat! A másik jelölést (Vicarious - Best Metal Performance) a Wolfmother nyerte, ami természetesen felháborító : ) A díjazottak teljes listája itt található.
2007-02-10
Szeretnénk néhány dolgot tisztázni a toolband.hu kapcsán, bár eddig reméltük, hogy ezek nagy része magától értetődik: ez az oldal saját zsebből, saját szabadidőből született, sosem kérte senki, hogy legyen és sosem mondta senki, hogy ez az egyetlen Tool körüli magyar játszótér. Nem vagyunk a zenekar magyarországi helytartói, kizárólagos forgalmazói vagy hittérítői, nincsen semmiféle hatalmunk vagy közösségépítési kötelességünk, mindössze összegyűjtjük a fontosabb infókat és közzétesszük ha van időnk.
Annak, hogy jónéhányan rendszeresen látogatják az így összehozott oldalt, nagyon örülünk, és éppen ezért eleinte az is jó ötletnek tűnt, hogy lehessen véleményt nyilvánítani, eszmét cserélni, beszélgetni egy külön helyen, külön menüpontban. Ez az ötlet az utóbbi időben azonban már nem tűnt annyira jónak, így egyelőre az interaktív menüpontot leradíroztuk, később valamilyen formában lehet vissza fog térni, de most időnk és energiánk nincs játékszabályok alkotásával és moderálással foglalkozni. Megértéseteket köszönjük, a jobb oldalon linkelt fórumokon továbbra is szabad a pálya, ha pedig nekünk szeretnétek üzenni, az info kukac toolband pont hu címen továbbra is megtehetitek.
2007-02-8
Két újabb rövid interjú bukkant fel a neten: az egyik ismét az ausztrál Triple J rádió műsorán, a Full Metal Racketen hallható, a másik pedig egy érdekes Danny-Maynard beszélgetés az új-zélandi tv3 műsorából.
2007-02-6
Múlt szombaton Justin Chancellor átvette az ausztrál Triple J műsorvezetői székét és egy órán át az ő kedvencei mentek a helyi rádióban. Aki szeretné meghallgatni a műsort, itt megteheti és ilyen muzsikákra számíthat:
- Tool - 46 & Two
- Soundgarden - Loud Love
- Deus - The Final Crash
- Cornelius - Point
- Leftfield - Melt
- Jimi Hendrix - Hear My Train A Comin’
- Meshuggah - Rational Gaze
- Roots Manuva - Witness
- Fugazi - Two Beats Off
- Led Zeppelin - Ramble On
- Ride - Dreams Burn Down
2007-01-30

Justin, Maynard, Serena Williams, Danny (toolband.com)