Adam Jones az a személy, aki a banda “kreatív agya”, ő áll a lenyűgöző gitárriffek mögött és az ő nevéhez fűződnek a Tool klipek is. Adam Thomas Jones néven született 1965. január 15-én Libertyville-ben, Illinois-ban. Magát inkább művésznek tekinti, mint gitárosnak. Illinois-ban töltötte gyermekkorát, miközben lógott a vasárnapi iskolából és képregényeket olvasgatott egy közeli üzletben. Tanítási órákon rajzolgatott, a matek helyett pedig inkább zenével foglalkozott. Általános iskolában hegedülni tanult, amit a főiskolán (Libertyville High) is folytatott az első évben. Ezután három évig egy nagyzenekarban volt nagybőgős. Később elfordul az általa merevnek tartott komolyzenétől és érdeklődni kezdett a gitározás iránt. Játszott együtt Tom Morelloval is (volt RATM gitáros, Audioslave), különböző főiskolai zenekarokban (pl.: Electic Sheep). Adam sosem vett hagyományos gitárleckéket, viszont sokat tanult Morellotól, és az is tőle.

Adam JonesEzenkívül filmszakmát tanult, ösztöndíjat nyert egy filmművészeti főiskolára is, de helyette inkább művészeti tanulmányokat választotta a Hollywood Makeup Akadémián. Először straight make-upot tanult, majd szobrászattal foglalkozott. A főiskolán sajátította el a különböző “special effect”-ek használatát, amiket a Tool videoklipekben is hasznosított. Olyan filmekben is közreműködött, mint a Jurassic Park, a Terminator 2, a Batman visszatér, Ollókezű Edward, Rémálom az Elm utcában, Szellemirtók, vagy a Predator 2. Az imdb.com-on megjelölik, mint zeneszerzőt a Menekülés Los Angelesből (Sweat) című John Carpenter filmben. A Kedvencek temetőjében labor technikusként, míg a Death by Dialogue-ban sminkesként működött közre. Valamint a Salival DVD-nek, és a fentebb olvasható klipeknek ő a rendezője. Miután lediplomázott Rick Lazzarini’s “The Character Shop”-jában dolgozott. Egy-két évet húzott le itt, és a Monsters nevű Horror Tv sorozat special effektjeit készítette. A Nagy Kaszást és Zombikat is készített, sőt reklámokon is dolgozott. A Stan Winston Stúdióhoz került, itt készültek el többek között a Terminátor effektjei. Nagyszerűen rajzol, és kiváló karikatúrákat készít.

Néhány érdekesség: van 3 kutyája, 2 macskája, 2 disznója (!). Az egyik az Undertow hátsó borítóján látható. Van 3 Les Paul Gibsonja, Seymour pick-up-okat és Delay valamint EQ pedálokat használ. Állítólag nagyon kedveli Devot. Régen görkorizott, és a háza mellett volt egy telek, ahol kedvére űzhette ezt a szórakozását. 193 cm magas. 1999. szeptember 18-án házasságot kötött Camella Grace-szel. A Jurassic Park DVD-n feltűnik, amint épp az egyik dinoszaurusz modellen dolgozik. Elkészítette Justin előző zenekarának, a Peachnek a borító tervét. A borító a Giving Birth to a Stone című lemez újrakiadását díszíti.