Danny Carey Daniel Edwin Carey néven született, egy tipikus középosztálybeli családban nőtt fel Paola-ban, Kansasban. Apja menedzser volt egy biztosítási társaságnál, anyja pedig tanárnő. Van egy idősebb és egy fiatalabb fiútestvére is.
Első emléke a zenével kapcsolatban az volt, amikor apja elvitte a kansasi egyetem zenei könyvtárába és lejátszotta neki Gustov Holsttól a Planets című művet. Élete első koncertje egy Lynyrd Skynyrd koncert volt. Tíz-tizenegy éves korában kezdett el dobolgatni az iskolában. Az első dobcuccát 13 évesen kapta. Ösztöndíjat szerzett a Kansasi Zenei Konzervatórium főiskoláján, majd még három évig zenét tanult a Missouri Egyetemen. Tizenhét éves korában jazz klubokban lépett fel. Többször felajánlották neki, hogy játsszon az egyetemi kosárlabda bajnokságban, de szerinte nem volt ehhez elég jó. Egyébként is rengeteget gyakorolt a dobjain. Nagy kedvence volt Billy Cobham és Buddy Rich, mert ők akármilyen gyorsan is játszottak, mégis mindig hallottál minden egyes hangot. Amikor egyetemista volt, sok klasszikus leckét vett, sőt három évig szólóesteket is adott. Diplomát is szerezhetett volna, ha tovább marad, de ő egy igazi bandában akart játszani, így 1986-ban Los Angelesbe költözött, ahol aztán 4 évig nem történt semmi. Abban az időben különböző klubokban játszott elektromos dobokon.
Session zenészként is működött a Green Jello-val, Pygmy Love Circus-szel és Carole King-gel. A napi munkahelye viszont egy kazetta-sokszorosító üzem volt. Aztán Tom Morellon keresztül megismerte Adam Jones-t. Maynard pedig a szomszédja volt. Danny még ma is szívesen játszik jazz zenét, amikor van rá lehetősége. Azonkívül van egy Zaum nevű project-je is, amiben elektronikus zenét játszanak. Van még egy side projectje, egy televíziós sitcom, Sibs címmel. Sonor dobokon játszik, ami ritkaság. Sok más dobos egy kisebb istenként emlegeti. Állítólag szereti a King Crimsont és John Coltranet, és a szörfözésért is odavan. Nagyon magas (196 cm) és erős testfelépítésű. 1997. március 23-án feleségül vette Sabine-t. Az imdb.com-on megjelölik zeneszerzőként a következő filmekben: Pass for Human (2004), Tweeked (2001). Szerepel a Jail Bait rövid filmben, a Pigmy Love Circus tagjaként, illetve a Salival DVD-n és egy Green Jelly videón. Érdeklik az okkult tudományok, a honlapján ajánl könyveket és egyéb érdekes dolgokat a témában. Sokat tanult Aloke Dutta tabla mestertől. A dobtudását kiegészítendő tanulmányozta a geometriát és a metafizikát. A Drummerworld is szentelt neki egy oldalt.




